Nemcsak hangzatos mondat, hogy Hatvan városa dinamikusan fejlődő település, hanem a folyamatosan megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően teljesen igaz is. Nem véletlen, hogy egyre több beruházás lát itt napvilágot, hiszen egyre többen látják, miért éri meg éppen Hatvanban belefogni terveik megvalósításába.
Az Erzsébet tér 8. szám alatt megvalósuló, belvárosi saroktelken épülő 12,5 méter építménymagasságú társasház telek- és építési engedélyei, valamint kivitelei tervei most Önre várnak. A Városi Bíróság mögött található Hatvani projektünk a lehető legjobb beruházói befektetés.
Az általunk tervezett otthonokból remek kilátás nyílik nemcsak az udvarra, hanem az óvárosra is, amely többnyire földszintes lakóépületekből áll. Mint minden történelmi településen, Hatvanban is találkozhatunk olyan ritkaságokkal, mint a Grassalkovich-kastély vagy a Szent Adalbert Plébániatemplom, a Postapalota, illetve a Városi Bíróság épülete, de ugyanúgy szemet gyönyörködtető a felújított Kossuth tér és a Városháza is. Hatvani projektünk kiindulópontja éppen ezért maga a hangulatos környezet volt.
A szomszédos épületek állapotfelmérését már elvégeztük, dokumentáltuk, az építéshez az e-naplót megnyitottuk, tehát az építkezés azonnal elkezdhető. A telken kiépítettük az ideiglenes áramot (3 X 40 A), fúrt kút által a vízvétel is megoldott, így semmi akadálya nincs annak, hogy az alábbi tervek kizárólagos beruházója Ön lehessen.
Az épület három szintjén túl egy exkluzív penthouse szintet is terveztünk, így a hatvani projektben 23 db lakás kap helyet (szintenként 7-7 db, valamint a zárószinti 2 db lakással). Az egyes lakóegységeket egybefüggő, a lehetőségekhez mérten nagy terekkel terveztük meg, és mindegyik lakáshoz tartozik erkély, terasz vagy loggia. Az épületben lift is működik, a lakásbejárati ajtók pedig több ponton záródó biztonsági ajtók, akadálymentes alacsony küszöbbel.
A lakások elsődleges kilátását, ahogyan fent már említettük, az udvar felé fordítottuk, az Ady Endre utca felől pedig több funkciós acélfüggönyfalat alkalmaztunk: ez véd a leesés ellen, javítja az árnyékolást, illetve segít a zaj elleni védelemben is.
A földszintre növényágyást terveztünk, amely azon túl, hogy szélesíti az Ady Endre utcát, sokkal kellemesebb és barátságosabb környezetet eredményez az itt élőknek. A bejárati ajtót viszont a telekhatárra merőlegesen helyeztük el, hogy biztonságos és védett helyzetet alakítsunk ki.
Az épület lépcsőházának nagyvonalú́ kialakítása és világos terei kellemes hangulatot teremtenek; innen juthatunk el a lakások egy részéhez, illetve a függőfolyosóra, ahonnan a többi lakás érhető̋ el.
A telekre való́ gépkocsibehajtás az Erzsébet tér felől, míg a kihajtás az Ady Endre utca felé történik. Ezáltal egyirányú́ forgalom alakul ki a területen, amely biztonságosabb, tisztább belső̋ mozgásokat eredményez.
A fajansz termékek (mosdók, kézmosók, WC csészék – az alaprajz szerinti elrendezésben) I. osztályú félporcelán termékek, fehér színben. A WC tartályok a falba, takartan lesznek beépítve, a WC-k pedig falra szerelt, úgynevezett „konzolos” kialakításúak.
A mosdók és kézmosók falra szerelt kivitelűek. A fürdőszobai mosdók szifonjait esztétikus félporcelán szifontakarók rejtik el. A mosógépekhez külön hidegvizes csatlakozásokat építünk ki. Az acryl fürdőkádak, fali csapteleppel, flexibilis tömlős zuhanyfejjel lesznek felszerelve. A mosdó-, illetve fürdőkádcsaptelepek és a konyhai mosogató sarokszelepekkel hideg-melegvizes kiállást kapnak. A mosogatógép csatlakozása a konyha hidegvizes kiállásáról oldható meg. A lakások melegvizét központi gázkazánok biztosítják.
A lakásokban az ideális szobahőmérsékletet a téli napokon szintén központi gázkazán biztosítja. Felár ellenében klímaberendezéseket is telepítünk. A fürdőszobákban törölközőszárítós radiátorok kerülnek telepítésre. Minden lakás nappalijába digitális hőfokszabályzó kerül, a szobákba és előterekbe pedig padlófűtést telepítünk.
A telek földszinti részén gépkocsiknak biztonságos parkolására van lehetőség térkövezett helyen. A garázskapuk homlokzati síkban futó szekcionált kapuk, kompozit alumíniumlemezzel burkolva, parkolóhelyenként 1-1 db távnyitóval.
A kerékpártárolóban kerékpároknak tudunk helyet biztosítani.
Az épület, a lakások és a terek részletes műszaki leírása, a szerkezetépítési jelentések, a szigetelések, nyílászárók, valamint az elektromosság kialakításának műszaki leírása is mind az Öné lehet. Amennyiben érdekli projektünk, és szívesen lenne a beruházó, vegye fel velünk a kapcsolatot.
A projektcég eladási ára 108.000.000 Ft + ÁFA
Tulajdonos